A Credit Suisse egyik speciális kötvénytípusának árfolyama azt mutatja, hogy a piac szerint kevés lehet még az 50 milliárd svájci frankos likviditási segítség is, amit a svájci jegybanki nyújtott a pénzintézetnek – írja a Bloomberg.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében azzal foglalkoztunk, hogy mégis mi folyik a nemzetközi bankpiacon, néhány héten belül ugyanis öt pénzintézet likviditása rendült meg. Utolsó mozzanatként csütörtökön a 14. legnagyobb amerikai bank, a First Republic kapott mentőőövet, amit ráadásul nem is a kormány vagy a Fed, hanem a versenytársai dobtak neki. A bankpiac turbulens helyzetéről, valamint arról, hogy miben különböznek a jelenlegi és a 2008-as pénzügyi válság körülményei, Nagy Viktort, lapunk vezető részvényelemzőjét kérdeztük. Az adás második részében a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti tárgyalási folyamatról is beszéltünk Szabó Dániellel, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó elemzőjével, mivel két hét múlva egy, a kormány által magának szabott határidő is jön az üggyel kapcsolatban.
Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője tegnap azt mondta, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-nek már nem kell intézkednie az infláció megfékezésének ügyében - és ez a bankválság miatt van így.
William Martin nemrég a Silicon Valley Bank összeomlása által előidézett, és ezekben a napokban is formálódó bankválság "nagy shortolójaként" lett ismert. A stratéga most elmondta, hogy szerinte milyen következményei lesznek az SVB bedőlésének.
A JPMorgan elemzői korábban három lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel a Credit Suisse számára, ezek közül szerintük a legnagyobb esélye annak volt, hogy eladják a nagybankot - mint most kiderült, a felvásárlásos szcenáriót nem kultiválja sem a svájci vállalat, sem a vevőként fellépni vélt UBS.
A turbulens piaci viszonyok csak növelték a forint esetében a volatilitást, mindez pedig azt mutatja, hogy a külső hatásokra érzékennyé vált az árfolyam.
A JPMorgan elemzői három lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel a Credit Suisse számára, ezek közül szerintük a legnagyobb esélye annak van, hogy eladják a nagybankot – írja a Bloomberg.
Vészhelyzeti mentőövet dobott a Credit Suisse-nek a svájci jegybank, aminek most úgy tűnik, a befektetők is örülnek, a bank jelentős pluszban nyitott ma reggel. Vannak azonban még csontvázak abban a szekrényben és a svájci nagybank elhasznált már pár életet.
Az elmúlt napokban megrendült a befektetői bizalom a második legnagyobb svájci bankban, a Credit Suisse-ben (CS), az árfolyam nagyot esett, ezzel pedig gyakorlatilag összeért a piaci értéke az OTP kapitalizációjával. Ettől még a svájci bank szinte minden paraméterében (na jó, a profitban nem) nagyobb, mint a magyar bankcsoport, csak éppen a tőkepiacon ez nem tükröződik.
Azt követően, hogy tegnap történelmi mélypontra zuhant a Credit Suisse árfolyama, ma reggel 30 százalékos pluszba ugrott a papír a hírre, miszerint a svájci jegybank mentőövet dob a cégnek, aminek keretein belül fel is vesz egy jelentős hitelt a bank. A svájci bankkal kapcsolatos hírre az európai bankpapírok is emelkednek, kivéve az OTP-t, amely még a tegnapi részvénypiaci lejtmenetet reagálja le.
A Credit Suisse svájci nagybank csütörtökön közölte, hogy 54 milliárd dolláros hitelt vesz fel a svájci központi banktól a likviditás és a befektetői bizalom megerősítése érdekében, miután részvényeinek zuhanása felerősítette a globális bankválsággal kapcsolatos félelmeket - írja a Reuters.
Jim Cramer, a CNBC megmondóembere úgy fogalmazott a tegnapi tőzsdei lejtmenet során, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fednek "kétségbeesett intézkedéseket" kell hoznia a jövő heti ülésen, ez pedig akár fantasztikus is lehet a befektetők számára.
Az európai bankrészvények szerdán ismét nyomás alá kerültek, a Credit Suisse új történelmi mélypontra zuhant, mivel a befektetők a Silicon Valley Bank összeomlását követően továbbra is aggódnak a szektoron belüli feszültségek miatt.
15 éve nem történt ilyen: kollektíven lemondott az éves bónuszáról a Credit Suisse igazgatósága – olvasható a nagybank kedden közzétett éves jelentésében.
Jóval alacsonyabb szinten stabilizálódott az ügyfélvagyonok kiáramlása a Credit Suisse-nél, de a trend még nem fordult meg - olvasható a nagybank kedden közzétett 2022-es jelentésében.
Alig néhány nappal azután, hogy a kaliforniai székhelyű SVB csődöt jelentett, a New York-i székhelyű Signature Bank bejelentette, hogy a fogyasztók és a pénzügyi rendszer védelme érdekében bezárja kapuit. Az eseményekkel kapcsolatban sorra szólalnak meg a szakértők, és a 2008-as Lehman Brothers-összeomlást megjósoló Wall Street-i elemző és befektető, Robert Kiyosaki elárulta, hogy szerinte melyik bank lesz a következő, amelyik fizetésképtelenné válik - írja a Fox Business.
Érzékenyen érinti a Credit Suisse árfolyamát is Silicon Valley Bank összeomlása, olyannyira, hogy a bank CDS-felára rekordmagasra ugrott – írja a Reuters.